A rendszerváltás előtti időszak Apokalypsis.

A politikai események elől próbálunk menekülni

egy kies, idilli szigetre,

ahol a magunkfajta külvárosi fiatal kedvére szórakozhat.

Ezalatt azt kell érteni, hogy ehet, ihat, kábítószerezhet,

kényre-kedvre öngyilkolhat, eshet depresszióba és eufóriába,

kínozhat lótetűt vagy finghat a buszon.



A Leukémia első generációja már-már a homályba vész,

de megpróbálom felidézni…

Guppi – dob,

Tamás – bass,

Füleki Sanyi – gitár,

Cile és Hari – vocal.

A stílus eleinte a Skandináv HC-s vonulat

tágította a maga durva, neoprimitív mivoltában.

A gitártémák: egyszerű gyors zúzás, a bass az alját adja

és az akkori „slágeres” nagyongyors dob tarolt.

Ehhez jön Cila visítása, aki néha annyira erőlködött,

hogy eleredt az orra vére (Sanyi szerint ez követendő példa).

És persze Hari világokon túlról törő mély üvöltése,

amellyel többnyire a refréneket hangsúlyozta.

Később Cile helyét Sotár (RIP) vette át.



Itt egy kis kitérőt kell tennem,

hogy beszéljek az AMD-ről.

Alapító tagok:

Kiskovács – dob,

jómagam – bass,

Füleki Sanyi – gitár,

Sotár – vocal.

Ilyenformán láthatjuk az összefonódást, ezért úgy érzem,

joggal nevezhetem a két csapatot testvérzenekarnak.

(és itt még nem is sejtjük a későbbi kapcsolatokat)

Aztán bevonultam, ezért Sík Endre (Kazanyi Sátánok-ból) lépett helyemre.

Sanyi utóda először Tádé, majd Lörke lett. Maradt is ez a felállás,

míg egy kegyetlen tragédia képében közbe nem szólt az ostoba végzet.



Visszatérve a Leukémiára.

Sanyinak ahogy teljesedett a technikája

(és görcsösödött végtelenspirállá agytekervénye),

úgy változott az együttes arculata. Hiszen Ő volt a váz.

Megírta a gitártémákat a basszussal, szöveget is

és néha érdekes dobötleteket is szült.

Ebben az időben Sotárt már 100%-ig lefoglalta az AMD

és Hari sem volt a láthatáron.

Az új stílus új embert kívánt.

Miután ismert volt előttük hogy konyítok a szövegíráshoz

(lásd: AMD – Jézuska ’87) és bírom a stílust,

nyilvánvaló volt a felkérés.



Még katona voltam, amikor elkezdtünk próbálni 1990-ban.

A sereg szörnyű primitívsége, érzelmi nyomora és a személyes drámák

megfelelő táptalajt nyújtottak a beteg szövegek megszületéséhez.

Ezzel is fokozva azt a különös hangulatot, amit az iszonyú nyers,

kemény, pszichothrillerbe hajló zene áraszt.

Ekkor a felállás így festett:

Guppi – dob,

Dani 9 – bass,

Sanyi – gitár,

én – ének.

Ez volt az Apokalypsis időszak.

Sokat koncerteztünk, jókat buliztunk.

Vidéken és Budapesten egyaránt szereztünk híveket és barátokat.



Az én szerepem itt eddig tartott,

Gulyás Laci lépett a helyemre.

Megfogalmazódott az igény egy második gitárosra,

így került a képbe Oltyán Laci.

Majd a bass cserélődött le Jancsics Dávid személyében.

Végül Füleki Sanyi is távozott a zenekarból.



Az immár trióvá redukálódott együttes elnyerte végleges formáját

és elfoglalta méltó helyét a trónon,

amelyet a legjobb instrumentális HC zenekar oltárán emeltek.

Tehát:

Guppi – dob,

Oltyán Laci – gitár,

Jancsics Dávid – bass.

Roppant jelentőségteljes, meghatározó zeneiséget képviseltek

(még a Gengster Zoli is reagált egyik számában).

Elismerték fontosságukat itthon és külföldön egyaránt.

Stílusuk hiánypótló zenei életünkben.



Az utóéleteket illetően:

Cile és Hari eltűntek a zenei életből.

Tomiról nem tudok igazából semmit.



Sotár az AMD-vel ért el mérhetetlen sikereket.

Roppant karizmatikus személyiség volt.

Különleges volt élete és halála.

(Amennyiben ez a jelző használható az elmúlásra.)



Oltyán Laci és Jancsics Dávid a „VERY BAD THINGS”-et hozták össze.

Ez egy jó kis banda. (volt – a szerkesztő)



Dani 9 a Bandanas talapzata volt vagy 10 évig (már nem).



Guppival néhány éve még volt egy próbálkozásunk,

ami szintén triónak indult SAW néven. Sajnos rövidéletű volt.



Füleki Sanyi a MOOD-ban zúz sikeresen.

(jelenleg: Wall Of Sleep – a szerkesztő)



Én, (azaz XEEB QUARRYOR) a CHAOSSCROSS nevű bandában nyomom az ipart.



Néhány szó a CHAOSCROSS-ról:

Már néhány éve létezünk, de ebben a fellálásban nem egész egy éve.

Alapvetően erős, dinamikus, néhol extrémitásba hajló

trash-hc jellegű zenét kreálunk.

Feszességét biztosítja a dob,

amelyet H. K. Viktorcross (ACTION) kerget

a központi pályaudvar váltórendszerében.

A basst én nyúzom, keresgélve rajta a MESSUGAH hangszíneit.

Persze a szövegírásban is némi részt vállalok, a megszokott stílusban.

Soma Norbi személyében a jövő ígérete van képviselve.

Az érdekes részeknél megcsillantja tehetségét a gitáron.

Tomzone az energia. Valószínűleg előző élete kísérti:

Egy rabszolgatartó, kommunista szekta kínzókamrájában

volt szöges cséphadaró. Most a gitár húrjait szaggatja.

Mikizone a hagyományos trash-hc vonallal variálja egyéniségét

a tűzvonalban. Atomtámadás esetén hallunk ilyen hangot.

Gyilkos szövegeiben az értelmet is megleljük.

Saját számaink mellett játszunk egy-két feldolgozást is,

pl: természetesen Slayert, vagy a frissebb nagy kedvencet a Slipknot-ot.



Tehát ennyi emlékem, gondolatom támadt a legendás „Kémiá”-ról.

Biztos vagyok benne, hogy sokak nevében mondhatom:

Örvendek, hogy felébresztették tetszhalálából, remélem, lesz folytatása.

Jó nekem (is), hogy részese lehettem

a naiv amatőrségből királlyá hatalmasodott csodának,

s bár azok a mesebeli idők elmúltak, azért a zene örök.